|
|
| |
 |
|
 |
 |
|
|
|
|

|
|
|
 |
Ünnepi köszöntő Berettyóújfalun a magyar kultúra napja alkalmából |
 |
A váradi és a berettyóújfalui önkormányzat, a Bihar megyei RMDSZ, a helyi civil szféra és a Nova Villa 2010 Nonprofit Kft. 12. alkalommal szervezett közös rendezvényt a Magyar Kultúra Ünnepe alkalmából. Január 20-án tartották a gálaestet Berettyóújfaluban.
A Kabos Endre Városi Sportcsarnokban megtartott ünnepi rendezvény gálaestjén köszöntő beszédet mondott Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere, és az esemény fővédnöke, Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára.
Halász János beszédében kiemelte, hogy „Kölcsey Ferenc alkotásának első sorát megidézi Magyarország új alaptörvénye, tehát Himnuszunk nem csak identitásunk része, de 2011-től utal hazánk közjogi berendezkedésére is.” Borbély Györgyöt és Borbély Sándort idézve elmondta, hogy tükör a nyelv, melyben meglátszik a nemzet tetőtől talpig. A magyar nyelv a nemzetnek a szeme fénye, melyből kisugárzik a lélek, áttükröződik rajta az érzés, a gondolat, az eszme és az akarat: az erkölcs. Hozzátette, hogy a Himnusz ezt a tükröt tartja a nép elé, melyből megismerheti szellemi önarcképét, az összetartozás érzését. Továbbá elmondta, hogy a kultúra nem csak tükör, amiben megláthatjuk önmagunk szellemi arcélét, de egyben híd is, amely összeköt. „Fontos, hogy lássuk azt, hogy a gyermekeink, fiataljaink mire képesek, mert ők hétköznap is megismétlik ugyanezt a teljesítményt. Ha ez így van, akkor nyugodtak lehetünk, mert a magyar nyelv és kultúra jó kezekben lesz. Azért fontos az együtt ünneplés, mert így élhető meg az összetartozás érzése” – tette hozzá végezetül Halász János. Az ünnepi beszédek után a gálaest a berettyóújfalui gyermekekből és fiatalokból álló csoportok színvonalas műsoraival folytatódott. Fellépett az Ifjúsági Fúvószenekar, a Bajnóca Néptáncegyüttes és a Bihar Gyermektáncegyüttes, a Kökény Néptánccsoport, a Szederinda Énekegyüttes és a Berettyóújfalui Pávák.
|
 |
2012. január 23. |
|
 |
"Táj és kultúra" - kerekasztalbeszélgetés Balatonfüreden |
 |
„ A magyar közművelődésért” elnevezésű országos programsorozat keretében „Táj és kultúra” címmel a Vaszary Villa Széchenyi termében köszöntőt mondott Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára és dr. Bóka István, Balatonfüred város polgármestere, országgyűlési képviselő, a kerekasztal-beszélgetést vezette Cserép László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezetője.
|
 |
2012. január 20. |
|
 |
Kulturális díjak a magyar kultúra napján |
 |
A magyar kultúra napja alkalmából a nemzeti erőforrás miniszter kulturális díjakat adományoz a kultúra területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóknak, könyvtárosoknak, a kultúra pártfogójának valamint a kultúra támogatójának, a kiemelkedő munkát végző közművelődési intézményeknek pedig Minősített Közművelődési Intézmény Címben részesülnek.
A díjakat 2012. január 19-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár adták át.
|
 |
2012. január 19. |
|
 |
további hírek >>> |
|
|
|
|
|